IV.-V. Nemzeti Gyerektábor

"Mert a jövőnk a legfontosabb!"

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom 2012-ben ismét várja a nemzeti oldal legifjabb generációját a Nemzeti Gyerektáborba!

Mozgalmunk tagságában számos pedagógus, illetve nevelő tevékenykedik, akik tapasztalt felügyelőként biztosítanak önfeledt kikapcsolódási lehetőséget a nemzeti oldal legfiatalabb generációjának.

Idén a tavalyihoz hasonló módon két turnusban, azonban jóval olcsóbban biztosít...unk táborozási lehetőséget a gyerkőcöknek, a Szarvaskőhöz közeli Demelápa-völgyben.

Az első turnus július 29-én veszi kezdetét, és augusztus 5-én ér véget. A második pedig augusztus 5-től 12-ig tart. Természetesen egyelőre még mindkét táborban van szabad hely!

Táborunkba a 10 és 14 év közötti gyerkőcöket várjuk!

Sajnálattal értesültünk róla, hogy az elmúlt esztendőben többen azért nem küldték el csemetéiket a Nemzeti Gyerektáborba, mert egyszerűen nem tudták kigazdálkodni szűkös költségvetésükből a tábor árát, ezért amennyire tudtuk lenyomtuk a költségeket. A tavalyi 25.600 Ft. helyett idén mindössze 19.800 Ft., az elszakított területeken élő nemzettestvéreink számára, pedig mindössze 15.000 Ft. az egy hetes tábor összköltsége (+ útiköltség, zsebpénz).

Törekszünk arra, hogy ne a családok anyagi helyzete döntsön a gyermek táboroztatásáról, ezért is döntöttünk ekkora árcsökkentés mellett, pedig a tavalyi ár is alacsony volt a hasonló táborokat tekintve, illetve az ottani programvilág közel sem olyan gazdag mint a Nemzeti Gyerektáborban!

Ami biztosan lesz a táborban:

- Az adott korosztálynak megfelelő előadások (őseink hagyományai, rovásírás, játékos környezetismeret stb.)
- Kézműves foglalkozások (agyagozás, nemezelés, gyertyaöntés, csontfaragás, gyöngyfűzés, ólomkatona öntés stb.)
- Hagyományőrzés/Testedzés (lovaglás, íjászat, kelevéz-csatacsillag hajítás, túrázás, foci bajnokság stb.)
- A nemzeti oldalon ismert előadók színesítik programjainkat.

Akik idén biztos ellátogatnak a táborba:
Toroczkai László
Zagyva Gy. Gyula
Sziva Balázs
Varga B. Tamás

További vendégek szervezés alatt!

Jelentkezni az alábbi drótposta címen lehet:

tabor@hvim.hu